Az Alsóőri Otthon Egyesület hozta létre 1973-ban a múzeumot. Alsóőrött, a Felső főút 7-es szám alatt található szép tornácos parasztházban és egy mellette lévő épületben a helyi néprajzi és kultúrtörténeti tárgyak gyűjteménye. Az évek során számos dokumentum, könyv, kép, háztartási és mezőgazdasági eszköz, szerszám került a gyűjteménybe. Különféle régi használati tárgyakat és népviseleteket sikerült összegyűjteni és rendbe hozni. A folyamatos karbantartás és gondos ápolás által ezek a tárgyak fennmaradnak az utókor számára. A kiállított darabok a burgenlandi magyarok életébe és szokásaiba nyújtanak betekintést. Olyan különlegességeket is őriznek itt, mint az Erdődy grófi család díszes hintója és szánja. A múzeum megnyitása óta folyamatosan bővül a gyűjtemény. A múzeumi tárgyak között szerepelnek a közelmúltban még használatos konyhai kerámia edények, a hálószoba bútorain kiterítve láthatók a helyi magyar népviselet szép darabjai.
Burgenland egyetlen tisztán magyar vonatkozású múzeumában, az Alsóőri Otthonban archiválják, katalogizálják a több mint 4.000 darabból álló gyűjteményt. Az egyesület elnöke és egyik alapítója, Szabó Ernő minden egyes tárgyról tudja, hogy honnan, kitől származik és mire használták. Hangulatos tárlatvezetése által megelevenedik a múlt a látogatók előtt.
A régi iskolaépület az egyház tulajdonában van, 2001-ben magyar könyvtár létesült benne: a Magyar Média- és Információs Központ (német rövidítéssel UMIZ) a padlástérben kapott otthont és rendszeresen kiállításokat szervez az épületben. A Burgenlandi Magyar Kultúregyesület gyermek néptánccsoportja hetente egyszer próbál az Öreg Iskolában.
A Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt plébániatemplom 1463-ban épült gótikus stílusban. A templomot az évszázadok során újra és újra átépítették és kibővítették, míg mai formáját elérte. Főoltárképét Dorfmeister István festette 1789-ben. Az épület Felsőőr történelméről tanuskodik.
A református parókia 1784-ben épült. Eredetileg szalmafedele volt. Ez a város legrégibb tornácos épülete és valószínű egyik legszebb árkádos ház Dél-Burgenlandban. 1823-ban bővítették és cseréptetővel látták el. Azóta nem változott a külső alakja. Az épület utcai frontját izléses klasszicista stílus díszíti. Az udvar felőli oldalon szép árkádok vannak. 1975-ben, majd 1996-ban a gyülekezet felújíttatta a már műemlékvédelem alatt álló parókiát. Jelenleg különböző kiállítások, irodalmi előadások és hasonló rendezvények helyéül szolgál.
Szent
Ferenc kápolnáját 1707-ben Ujj Ádám építtette, 1727-ben kibővítették. 1736-ban
Madarász Imre új főoltárt készített. A Szűzanya szobra 1767-ben készült
Schilson bárónő költségén. Tornyot 1785-ben építettek hozzá. 1804-ben bővítették
és restaurálták.
Assisi
Szent Ferenc képét a vasvári Kenedics József adományozta. A kápolnában egy 16.
századi „Krisztus a kereszten” festmény és Kozina Sándor „Ecce Homo” képe is
látható. 1949-ig a középpulyai egyházközség alárendelt temploma volt
A középpulyai templom 1500 körül már létezett, egy 1647-ből származó vizitációs feljegyzés szerint Szent Dénesnek szentelték, de a templomszentelést Szent Simon és Júdás Tádé apostolok napján ünnepelik. Dr. Kiss Ottó kezdeményezésére a Szövetségi Műemlék Hivatal a templomot 2009 és 2012 között alaposan felújította. A középpulyai plébánia az egyik legrégebbi plébánia a mai Burgenland területén.
A Rohonczy-kastély a 17. században épült egy középkori épület maradványainak felhasználásával. 1889-ben renoválták, majd 1965-ben a Burgenlandi Gazdasági Kamara vásárolta meg. Rövid ideig mezőgazdasági főiskola működött benne. Az 1980-as évek végén vásárolta meg a Kismartoni Püspökség. A középkori kastély létét a ma is meglévő 150 cm vastag falak biztosítják. A kastély alatt hatalmas pince rejtőzik. Ma az épületben a Szent István-ház Képzési Központ működik.
Őrisziget központjában áll a románkorinak vélt, katolikus Szent László templom. A legrégebbi része, a félköríves apszis valószínűleg már azelőtt állt, mikor 1386-ban először említik az épületet, a téglány alakú templomhajó viszont 16. századi. Értékes felszerelései között megemlítendő az 1651-ben öntött harang, amely ma Ausztria egyik legrégebbi harangja, valamint a bejárat mellett található 15. századi, kőből készült szenteltvíztartó. A templom középkori, igen különös, piros-sárga-kék színű figurális festményeinek teljes körű értelmezése máig várat magára. A szentélyt, szószéket és oltárt a Várvidéken egyedülálló növényi díszítőelemek ékesítik, melyek a hitújítás első időszakából származnak, amikor a templom egy időre a protestánsok szolgálatában állt. Egy 1697-es vizitációs jegyzőkönyvben a kórus színes faláról tettek említést, mely nyomán a kutatók meg is találták a szentély reformációkori kifestését. Építésekor ügyeltek rá, hogy a köralakú homlokzati ablakon érkező fénypászma bizonyos napon végigkísérje ezeket a festett alakokat. Ez a jelenség manapság már nem megfigyelhető. Az 1980-as években végzett felújítás során fedezték fel a belső falfelület festményeit. Ennek során az északi falra helyezték át a 18. század első feléből származó oltárképet, amely keretének szobrai Szent Rókust, Szent Sebestyént, Nepomuki Szent Jánost és Szent Lászlót ábrázolják. A képen Szűz Mária a kor divatja szerint zsinóros magyar ruhát visel. A templomban az alsóőri plébános havonta egyszer, a hónap első vasárnapján tart német nyelvű katolikus misét, nagyobb ünnepeken kétnyelvű német-magyar misét (pl. elsőáldozás). A templom kulcsát a szomszédos „Kirchenwirt” vendéglőben kérheti el minden látogató.
A régi iskolaépület 1834 és 1836 között épült, védett műemlék, jelenleg egyosztályos kéttannyelvű népiskola működik benne.
A terem eredetileg az 1798-ban épült iskola és tanítói lakás gazdasági épülete volt. 1997- ben az egyházközség vezetősége a megromlott állapotú építmény felújítása mellett döntött, így helyet biztosított a különböző rendezvények megtartásához, amelyekre addig nem volt lehetőség. 1999-ben avatták fel a termet, amely helyet ad a gyermek istentiszteleteknek, a nőegylet, a gyülekezet kórusa és a zenecsoportok működésének.
1965-ben avatták fel a dr. Teleky Béla lelkész kezdeményezésére Paulesitsch Josef által alkotott emlékművet. Egyrészt emléket állít a háborúk áldozatainak, másrészt rámutat az akkori idők borzalmaira – a békesség kidomborításával. A szobor egy női alak, a fájdalomnak, a háború céltalanságának kifejezéseképpen az anya, vagy hitvestárs jelképe. Keze lefele mutat a felirat irányába: „Ez az a föld, melyen annyiszor apáid vére folyt.”
Temetőkapu Felsőpulya
Temetőkapu Őrisziget
Az Őrvidék négy magyar településének temetőiben nagy számban találhatók magyar feliratú sírkövek. Főleg a vegyes házasságok okozta asszimiláció által csökken a számuk, de némely család még ma is tudatosan dönt a magyar feliratú sírkő mellett. Felsőpulyán és Őriszigetben a temetőkapun magyar felirat várja az érkezőket. Így a magyar identitás a helyieket életük végéig kíséri.
Tipikus őrségi jelleggel bírnak a árkádos házak. Különösen a régebbi negyedekben találhatók ezek a hosszúra nyúló házak, a rájuk jellemző stílusban. Az elmúlt években a régi burgenlandi építészeti tradícióhoz való visszatérés eredményeként sok újonnan létesített ház készült ebben a stílusban vagy a meglévő épületet revitalizálták.
A Felső-Őrség falvaiban a szeres települési forma a jellemző. Ez nem általános Burgenlandban, a tartomány falvainak többsége rendezett gyepteres vagy útmenti község. A tatárjárás illetve a török pusztításai után a földesúr jelölte ki számukra a faluhelyet, és így alakultak ki. Az őrvidéki három falu azonban ősi település. Stratégiai helyeken települt le nemzetségenként és áganként a határvédő népesség. A nemzetségre utal a szeg elnevezés, Felsőőrött a Felszeg és az Alszeg két nemzetségre utal, szállásaikat nagy szabad térség választotta el egymástól, Alsóőr és Őrisziget egy nemzetség lakhelye volt. A szegeken belül alakultak ki a szerek, a nemzetségből kivált nagycsaládok erdők irtásával, szántóföldek kialakításával hoztak létre önálló telephelyeket. A szerek között is voltak szabad térségek, de ezek lényegesen kisebbek voltak. Elnevezésüket a családról kapták, így Felsőőrött ismerünk Farkas-szert, Szabó-szert stb. Ez még akkor is megmaradt, amikor házasodás, elköltözés, kihalás következtében az adott területen ilyen családi nevet senki sem viselt. A sajátos települészszerkezet következményeként a házak közelében elsősorban kertek terültek el, és azt vették körül a szántóföldek. A korai időkben a házakat nem kerítették körül, az állattartást szolgáló melléképületek a településen kívül helyezkedtek el. Erre utal az is, hogy az udvar (dvor) és az utca (ulica) szláv eredetű szavak, a magyaroknak ismeretlenek voltak ezek a fogalmak. A települést kerítették körül, hogy a marha, a ló ne tévedjen a faluba, az aprójószág ne széledjen szét, és ne pusztítsa a vetést. A kivezető utakra pedig kapukat építettek. (Őriszigetben 1964-ben még megvolt a gyepűkapu helyén álló fakapu). Amikor a nagyállattartás kiszorult a pusztákra, akkor kezdték a házakat bekeríteni. Hoszszú folyamat volt, még a 19. században is törvényt kellett hozni erről. Felsőőrött a 18. században tiltakoztak ellene, azzal érvelve, hogy így a keskeny utcák tovább szűkülnek. Őrszigetben több udvar tartozott egy csoportba, melyeket csak gyalogösvény választott el egymástól, ezeket a csoportokat már szélesebb utca különítette el. A 19. század elejétől kezdve megindult az összeolvadás és kialakult az utcahálózat. Felsőőrött ez a folyamat már a 18. században megkezdődött, amikor polgári foglalkozásúak, elsősorban az iparosok egy utcában telepedtek le.
created with
WordPress Website Builder .